A kiskutya vásárlása

Néhány tanács a kiskutya vásárlásához a teljesség igénye nélkül!

Nem azt akarom sugallni, hogy tőlem kell kutyát venni!!!!! Ezt majd eldönti Ön. Mert mint már írtam szívesen látok mindenkit, a nézelődőket is. Nagyon fontos ne sajnáljuk azt a benzint ahhoz, hogy személyesen megnézzük a kicsiket és nagyokat. Mert sok éven keresztül fogjuk a választottunkat nézegetni, vagy sikeresen tenyészteni vagy sem. És akkor az a benzinpénz igazán megtérül!

Itt álljunk meg egy szóra.
Tehát a családi tanács eldöntötte, hogy egy 4 lábú gyereket szeretne! Tehát elkezdenek kutakodni a saját gondolataik szerint újságok falragaszok egyéb források között és különböző önjelölt szakértők javasolják hol vegyünk kutyát!
Jó esetben a józan paraszti ész azt diktálná, hogy ne a pár tízezer forintos kutyák között akarjanak majd családvédő szamurájt vagy személyi testőrt találni. Mert ennek a valószínűsége a 0% körül van.
Szögezzünk le néhány tényt: általában a minőségnek ára van, a hiszékenységnek viszont sokkal nagyobb!! Ez a tipikus 15 ezer forintos eredeti láncfűrész esete a multi parkolójábanban. Kb. egy talicska fa után feladja ….
Nos ,kis hazánkban annyi a SZAPORÍTÓ mint égen a csillag ( aki minden tenyésztési engedély és papír nélkül tömegesen állít elő kétes eredetű kiskutyákat rendkívüli károkat okozva a fajtának ) feltűnően alacsony áron. És ezt eredeti fajtatiszta …... nak árulja.
Második intő jel: nincsenek meg a papírjai, mert az ott maradt a szuka szaporítójánál de majd lesznek...... persze hogyne a mesében, lesznek viták perek és egyéb örömök. Tehát ahol egy kb. 3 hónapos kiskutyának nincsen származási lapja, oltási könyve, és nincs benne mikrocsipp, ott lehet sarkon fordulni. Mert amit itt mondanak az duma. Egy magára valamit adó tenyésztő ezeket prezentálja a kiskutya mellé. Mert tetszik tudni, amikor majd ez mind jó lenne ha lenne addigra már megszerették az egyébként jó esetben relatíve egészséges kutyát és ezt a kutyát fogják nézegetni 10-15 évig.
Nincs ezzel baj de erre a célra egy menhelyről is lehet édes szőrgombócokat kimenteni fillérekért. De valamire való Tosát vagy Filát nem.

Következtetés: CSAK SZABÁLYOS PAPÍROKKAL, SZERZŐDÉSSEL, ÉS GARANCIÁVAL VEGYEN KUTYÁT, TENYÉSZTŐTŐL!

Néhány megfigyelés! És természetesen bármilyen egybeesés csak a véletlen szüleménye. De a történetek igaz alapon nyugszanak. Új jelenség a internetes vásárló!
1. Agyba főbe dicséri a kennelről szóló írást a képeket és mindent. Majdnem lecsöpög a monitor annyira szirupos a sztori hogy mennyire szeretne kiskutyát. Borzasztó vehemenciával mutatja a potenciális vásárló minden ismérvét és általában mindjárt 2 kutyát szeretne. Nos ilyenkor már mosolygok és kellemes levelezésbe fogunk. Nyilvánvaló, hogy soha nem fogom látni mint vevőt, kutyát még véletlenül sem akar venni, de még egy bolhát se. Viszont az ár, a bűvös ár az érdekli! Mindezt írásban mert telefonon nem hajlandó kommunikálni.!? Nos ezt így soha nem tudja meg. Ez három "emberre tartozik" Rám , A Tisztelt érdeklődőre , És a NAV -ra..... egyéb fórumok és emberek találgassanak.....
2. A telefonos vizsgáztató: No itt már a doktori disszertáció szintjén vagyok kifaggatva. Ezzel sem lenne baj, hiszen kíváncsi a lelkem meg aztán "tanulni akar".... Persze őt se látjuk soha mert csak úgy mivel ráér hívogatja az emberfiát.. nos ez is egy formája a kiskutya virtuális vásárlásának..... csak eléggé sekélyes ráadásul átlátszó fogás a szaporítók részéről mindkét módszer. De fogjuk komolyra a szót.

A fila esetében meglehetősen sok elvárás van a küllemmel kapcsolatosan ez kiderül az FCI standardjából. És van alsó és felső határ a méretben cm kg ! Tehát egy mamut méretű szukát látva nagy az esély, hogy ezt örökíti (nézd meg az anyját és vedd meg a lányát, vagy ne). És nem biztos, hogy nagyot szakítunk ha a kutyánkat azért zárják ki mert túl méretes, volt erre példa! Csak olyan helyről vegyünk kiskutyát aki hajlandó megmutatni lehetőség szerint az egész almot ( még akkor is ha nem mi vagyunk az első választók, és persze ha van még másik kutya). A szukát, és ha mód van rá a kant. Illetve annak tulajdonosát megnevezni, hogy megnézhessük esetleg az apukát. Mindezt azért, hogy lássuk miből lesz a cserebogár. Igyekezzünk a környezetet, elhelyezést, és minden kutyával kapcsolódó dolgot megfigyelni.

FONTOS! Figyeljük meg a gazda és a kutyái viszonyát pl: ha a gazda rászól a szukára aki nyilván nem örül a mi jelenlétünknek hogyan reagál a kutya és hogyan szól a gazda. Mert ha a szuka farok behúzva elfut mikor a gazda rákiált, hogy helyedre akkor nagyjából sejthető miért mondják „ kutyául bánnak vele” ! Ez elárul sokat az idegrendszer állapotáról a kutya és gazda oldaláról is. Lehetőleg tudjuk meg hogy a szuka mióta van nála hányadik alom ez hová kerültek a korábbi kiskutyák főleg ha a párosítás ugyan az mint most. Mert így módunk van rá, hogy az időben egy kicsit előre menjünk vagy is megnézhetjük az előző „cserebogarakat” Persze ez nem garancia de nagyon sokat elárul.

Tehát legyünk körültekintőek mert a fila nem játék. Gyárilag utálja az idegeneket és él-hal a gazdájáért és itt a családot kell értenünk viszont ezt a Brazil szerelmes szintjén és hőfokán. Fölösleges egy rossz idegrendszerű kutyával kínlódni mert egy ilyen fila egy időzített bomba és egy kennelbe fogja leélni az életét.

Természetesen a kutyához jár törzskönyv is+ oltási könyv benne a mikrocsip számával és az addig beadott oltásokat féregtelenítést igazoló lepecsételt beragasztott címkékkel nem beszélve a veszettség oltásról. Első örömünkbe ne töltsük ki a tulajdonos rovatot mert ebbe a könyvbe csak állatorvos írhat be mindent! Ha úgy kezdődik a hirdetés vagy beszélgetés közben felmerül (ha törzskönyv nem kell akkor olcsóbb) és Ön tenyésztő akar lenni feláll, és elfelejti a kutyavásárlást onnan.

Írjunk adás vételi szerződést mégpedig olyat, ami mindkét fél érdekeit védi. Van ilyen a MEOE oldalán, letölthető. Tudjuk mik a tenyésztői garanciák, és ne féljünk ezzel élni.

Épp eszű tenyésztő nem ad ki a kezéből csak minimum erős közepes minőségű kutyát!

Mert ami kis kedvencük a legnagyobb reklám és ha az jó, akkor jó reklám. Zárta már be sok kennel a kapuit mert mindent rásóztak a vevőre.

Nálam például a kiskutya születésétől kezdve a fiaztatóban szól a rádió. Egy átlag csatorna ahol van beszélgetés, zene és minden. Nos nem azért, hogy a kicsinyek már kétnaposan tudják, hogy melyik celeb éppen mit csinált. Hanem azon egyszerű oknál fogva a teljes világ zajait ismerik mire elválasztjuk őket és új helyre kerülnek. Mert ott nem tapasztalnak idegen hangokat mert ismernek szinte mindent.



A kutyát veszünk, tíz parancsolata: amiben legalább 4 olyan eset is van amikor engem is átvertek tehát észnél lenni!!

1. Csak törzskönyves kutyát vegyünk, lehetőleg Magyarországon ÉS TENYÉSZTŐTŐL!!!!

2. Kérjük meg a tenyésztőt, hogy minél több információt bocsájtson rendelkezésünkre. Képek ősök törzskönyvi másolatai, hogy könnyebben tudjunk választani.

3. Ha a tenyésztő saját részre hagy meg az alomból az némi pozitívumot jelent. bár ezt mondta Ő is. És mégis van ellen példa: Saját bőrömön tapasztaltam „És vásároltam tőle egy kutyát Papírt írtunk stb. vételár aminek a felét kifizettem. És kb. 10 nap múlva eladta a tenyésztő kiskutyát.!! Aki ma is büszkén feszit egy kennel tulajdonosa ként.”

4. Amennyiben az eladó javasolja, hogy törzskönyv nélkül van olcsóbban is kutya ! És Ön TENYÉSZTŐ szeretne lenni akkor érdemes szépen elköszönni és onnét kutyát nem szabad venni!!
Én az esetleges általam húzott vonal alá eső minőséget ajándékba adom törzskönyv nélkül ingyen és bérmentve. Hála igen ritka az ilyen pont egy ilyen fordult elő eddig. Ha külföldön vásároljuk akkor győződjünk meg a jogainkról és a honosítási feltételekről, garanciákról és export pedigrével rendelkezzen a kutya!

5. Csak olyat vegyünk meg ami legalább 12-13 hetes vagy néhány hónapos és ami teljesen immunizálódott: 1 Parvó +2 kombinált vakcinát és 3 féregtelenítésen túl van 4 hónap fölött pedig veszettség ellen is be van oltva. Mikrocsippel ellátott, kiskönyv igazolja a fentieket. Amit állatorvos hitelesített.

6. Sajnos :szintén tapasztalatból mondom mert vetem külföldről egy csíkos Fila kant ami 2nap múlva beteg lett. És kb. 10 nap alatt amit egy komoly klinikán töltött el elpusztult. Parvó!! Ez a rém, és be volt oltva!! Állítólag de mint kiderült lehet, hogy az oltó anyag nem volt a toppon ( Ezt az én, illetve az eladó állatorvosa állapította meg). Azt ígérték kapok egy kiskutyát várom már 1.5 éve..….

7. Láthatjuk a szukát, alomtestvéreket, lehetőleg az apát is. Ez is fontos, hogy ne csak azt az egy kutyát lássuk akit nekünk szánnak, vagy amit fényképről kiválasztottunk. Ha lehetséges testvéreket, a korábbi almokból már nagyobb kölyköket. Minél többet.

8. Nem látunk kirívóan kicsi, vagy túl nagy kutyákat az alomban tehát homogén. Vonatkozik ez az alom számára mert az olyan ahol van 10-12 kiskutya biztos, hogy rendelkeznek egy méretbeli szórással. Ez vonatkozik a fehér jegyek mennyiségére de ezt a standard ezt leírja.

9. A kiskutya fogazata hibátlan! Nem köldök sérves! A kan esetében a két here tapintható látható. Megint ne csak a választottunk hanem a többi kiskutya fogazatát is nézzük meg. Van ahol ennek nem fognak örülni de Ön a vevő és ez azért ad némi jogosítványt.


10. A kiskutyák jó idegrendszerrel rendelkeznek (hirtelen zaj hatására meg lehet lepődni, de nem menekül nem vizel be ijedtébe. Figyel, érdeklődő, nem túlzottan nyugodt szinte apatikus.(mert lehet hogy éppen beteg) lehetőleg szánjunk időt a kiskutya kiválasztására. Minél több időt töltünk ott annál tisztább a kép. És még az is lehet hogy a kutya választ ki minket. Ez ismét személyes tapasztalat.

11. Standardnak megfelel a kiskutya színe, a szem színe, és épsége. Nem látható szürkés vagy opálos hártya a szemen. Tehát normálisan lát és a körmök színe megfelel. A lábak nem hajlottak, egészségesen fejlett csontozat.


12. Nem sérült, törött farok, esetleges műti heg, nem tapasztalható. Ha ilyet látunk kérdezzük meg a tulajdonost, hogy mi volt a műtét oka, hol és ki végezte el (esetleges későbbi bonyodalmak esetén legyen miből kiindulni.)

13. Írjunk részletes adás vételi szerződést( letölthető a MEOE oldalról) Ez nagyon fontos mert garanciákat biztosít főleg a tenyésztésre szánt egyedeknél. A garancia ami akár több évre is vonatkozhat.

14. Kérjünk tenyésztői garanciát mert tenyésztési célra vesszük a kutyát4 Még akkor is ha ez némileg drágább. (aztán ezzel élük e vagy sem az egy másik kérdés de ebben az esetben nem az alom legédesebb de egyéb PL: tenyésztési szempontból némileg irányítottan a gyengébbekből kapunk. Megint csak azt tudom mondani, hogy én igyekszem a legjobb kutyákat eladni mert a hírnevet azok viszik!! Viszont nyilvánvaló, hogy az eső választás a tenyésztőé.